[[12]] A tanulás...

Ma reggel, amikor felkeltem... már nem reggel volt. Erre akkor jöttem rá, amikor megnyomtam a telefonom egyik gombját, és a leengedett redőnyök mellett majdnem elvakított az a pislákoló fény, de azért láttam, hogy 10:47-et mutat. Egy csapásra minden álom kiment a szememből: Ráeszméltem, hogy a maradék tanulnivalóimat mára terveztem. És már a fél nap elment. Bosszúsan kislattyogtam a konyhába, hogy egyek valamit. Kivettem egy kiflit a polcon lévő szatyorból, és vaj nélkül, ahogy volt, elkezdtem enni; aztán egy kis tejet ittam hozzá, de megmelegíteni lusta voltam. A szüleim és a tesóim már mind ébren voltak. Apukám megszólalt.
 - Gyerekek, ma nem ártana összepakolni a szobátokban.
 - De nekem tanulnom kell - válaszoltam ijedten.
 - Miért, eddig nem volt idő? - kérdezte gunyorosan. Na igen, ez vagyok én. Mindent az utolsó pillanatra hagyok.
 - Hát... - túrtam bele a hajamba - igazából én úgy számoltam, hogy ma még pont el tudom készíteni.
 - Rosszul számítottad, mert ma pakolni fogsz.
 - Ha hamarabb mondtad volna, akkor számoltam vele. Ma TANULNI fogok - nyomtam meg a szót, és visszamentem a szobámba. De persze Apa nem hagyott. Utánam jött és elkezdte mondani a magáét.
 - Majd holnap elpakolok - vetettem oda félvállról, ugyanis éppen az asztalomból igyekeztem kiszedni a történelem feladatomat. Lecsaptam az asztalra, és bekapcsoltam a gépet.
 - Hé, azt mondtad, tanulni fogsz! Nincs gépezés.
Megfordultam, és unott arccal szóltam.
 - Az első világháború utáni Magyarország. Őszirózsás forradalom. Házi dolgozat; Internet.
Szó nélkül megfordult, kiment, és becsukta maga után az ajtót. Ez volt a célom.
Nagyot sóhajtva kinyitottam a füzetet. Leültem, majd bepötyögtem a Wikipédia honlapjának nevét. "Őszirózsás forradalom", írtam a keresőbe. Mmmhmm. A One Direction sokkal érdekesebb. Jut eszembe, berakok egy kis zenét.

***

Kész. A történelem. Most 13:02 az idő; egy PowerPoint előadást is el kellett készítenem. Hátra van még: angol, a földrajz, két vers, biológia. Sokkal könnyebb, ha az ember 1D-t hallgat. 

|| 11 || Márk ♥

Szegény Márk. Nagyon sajnálom őt. A parkban találkoztunk, mivelhogy téli szünet van. Megbeszéltem vele a dolgokat... és nagyon szomorú volt.

 - De hát miért hazudtál? Miért mondtad, hogy nem szereted az egydét?
 - Azért, mert nem lettél volna képes elfogadni, hogy igenis szeretem őket.
 - De így meg... hamis reményeket ültettél belém. Ez kegyetlenség volt, drágám... - nagyon szomorú volt.
 - Ne drágámozz! Nem járunk! És tudom, hogy kegyetlenség volt... most már belátom, hogy rosszul tettem! És sajnálom. Nem akartalak megbántani. - A hangom egészen elhalkult. Márk nagyon aranyos fiú. - Nem ezt érdemled. Te viszont elfogadhatnál azzal együtt, hogy szeretem őket! Nyilván nem úgy, mint... mint téged, de...
 - Őket csak a hülye, idióta, elkényeztetett libák szeretik! Egy ostoba fiúbanda, és... - kezével hadonászott közben.
 - Hát tudod, nagyon tévedsz!! Nekik is van lelkük, ők nem olyanok, mint a többi sztár! Akár a szomszéd srácok is lehetnének.
 - Na, az aztán csúcs lenne. Öt ilyen buzi faszt a házam környékére...
 - Hogy merészelsz...?! Azt hittem, te ennél értékesebb vagy. Tűnj el innét! Tee... te is csak a külső alapján ítélsz! És tudod mit?! Ők hatmilliószor többet érnek nálad! - sarkon fordultam, és elrohantam. Ő meg csak állt ott, mint akibe beléhasított a villám.

Igazából már nem is sajnálom őt. Megérdemelte. Jó, persze, sajnálom... mert mégiscsak szeretett... de ugyanakkor megérdemli, ha nem képes elfogadni úgy, ahogy vagyok. Ez azért mégiscsak sok: ha egy fiúbandát szeretek, akkor ő már nem szeret engem. Igaz, a 1D több, mint egy egyszerű fiúbanda. De neki nem. Neki ez nagy megkülönböztetés, hogy valaki milyen zenét, együttest szeret. Utálatos egy alak.

Hideg van! Brr. Hazafelé bandukolok. December 28-a van, majdnemhogy a tél közepén járunk. Szorosabbra húzom magamon a kabátomat. A szél az arcomba fúj. Megállok, és hátranézek: még mindig ott van. Hihetetlen. Elkezd szaladni felém.

 - Hé! Várj egy kicsit! Légy szíves!

Én dacosan mentem tovább, a széllel szemben. Nyakamat behúztam a fekete kabátomba, és úgy tettem, mintha nem vennék róla tudomást. Utolért, s megérintette vállamat.

 - Ne haragudj.

Megálltam.

 - De igen! Haragszom! Tudod mit?! Vérig sértettél!!
 - Nem akartam...
 - Ó, igen?! - lérdeztem gúnyosan. - Hogyhogy nem akartad?
 - Vagyis... buta voltam. Azalatt a pár perc alatt, miután elmentél, végiggondoltam a dolgokat, és...
 - Egy hét nem volt rá elég?!
 - ...és rá jöttem, hogy hülyeség volt. Hogy hülyeség volt az alapján ítélni, hogy milyen zenét szeretsz.
 - Csakhogy rájöttél - feleltem még mindig kissé gúnyosan, de már enyhébben.
 - Bocsánatot szeretnék kérni tőled. - elmosolyodtam. Egész közel állt hozzám. Egy fejjel magasabb nálam. - Szeretlek. Tényleg - és megcsókolt. Ez volt életem első csókja...
 - Megbocsátok - mondtam.

# 10 # rövid rész. Szomorúság

Én már megszoktam, hogy minden szerelmem viszonzatlan. Igaz, nem vagyok még idős... de voltam már szerelmes, nem egyszer, nem kétszer. De sosem lett belőle párkapcsolat. Most meg van egy fiú, aki viszontszeret... és ilyen bonyodalmakba kell keverednem?  Helytelen.

Ma elvileg munkanap volt, de nem mindenhol kellett iskolába menni. Nálunk sem, szerencsére. Nem kellett találkoznom Márkkal, ezért van időm kigondolni, mi is legyen. Sokáig nem aludtam tegnap. Márk miatt. Ezért reggel hulla fáradtan keltem. Az első gondolatom Márk volt. A második is... és a harmadik is.

Szerintem tisztázom vele a dolgot. De sajnos csak hétfőn tudom... mert üzenetben bunkóság lenne. De... olyan rossz érzés lesz összetörni a szívét! Nem akarom. Olyan nagy fájdalmat lehet így okozni... megtapasztaltam már elégszer ahhoz, hogy tudjam, mekkora súlya van a szavaknak.

♦ 9 ♦ Jézus... össze vagyok zavarodva.

Ez már tényleg sok. Egyszerre hat fiút szeretni... lehetetlenség. Ötöt teljességgel reménytelenül, a hatodikat meg úgy, hogy téves információk alapján szeret viszont... eléggé rossz érzés. Nem, nem, nem akarok szerelmes lenni! Elegem van!!

Szóval... ma reggel felkeltem. Cssssüütörtök. Ezt mondtam, miután felébredtem az ébresztőóra előre sejtett hatására. Jó hosszan, enyhe undorral. Nem, inkább unottan. Cssssüüüütörtökkkk. Még nem szombat... és nem is péntek. Na mindegy, az idő, az halad, nekem meg muszáj felkelnem. Kimentem, belenéztem a tükörbe. "TE ÚÚRISTEN......." gondoltam, "ezzel muszáj valamit művelni". A hajamra gondoltam. Ha valamihez hasonlítani lehetne, akkor arra a dologra asszociálok, ami... nem tudom pontosan, mi az, azt hiszem, Amerikában szokott lenni, a melegebb tájakon; nagyon könnyű, eszméletlen borzas, és gurítja a szél. Szóval először felöltöztem, majd összekészítettem a tancuccaimat. Felkaptam a hajvasalót, a fésűt és a hajlakkot, és bevonultam a fürdőbe. Hat óra öt körül lehetett... a többiek még alszanak, mindig hatra állítom be az ébresztőt, hogy legyen időm elkészülni. Rendesen felöltözni... ezúttal egy barna-sárga csíkos pulóvert vettem fel, és egy sötétzöld csőnadrágot. Szóval kivasaltam a hajam, és jóóó sok hajlakkot raktam rá... különben előbb-utóbb megint a fent említett vadnyugati akármire kezdene hasonlítani. Ráadásul ma színjátszó is van... úgyhogy haza sem jövök. Mire végeztem, már a többiek is felébredtek. Megreggeliztem, majd elindultam a suliba. A suliba... ahol ott van a sok tanár, a sok utálkozó, de legfőképp MÁRK... nem tudom, vele is mi legyen?!

♦♦♦

Első óra. Matematika. Rűűűűhellem. De Márk ott ült mellettem... helyet cserélt Grétával, aki mellett ülök. A fülembe súgta, hogy a szünetben az épület előtti padon találkozzunk, mert szeretne velem beszélni. Ne, nem akarom... haza akarok menni! Hányingerem van.

♦♦♦

Hánytam. Nem Márk miatt... gondolom. De nagyon fáj a hasam. Szóval hálistennek haza tudtam kéredzkedni. Lefeküdtem az ágyba... szerintem lázam van. Sok ez nekem...

• 8 • Take Me Home

Hát, lottózni nem lottózok azóta sem. 18 éven aluliaknak nem szabad, a szüleim pedig nem hajlandóak... helyette viszont a spórolt pénzemből megvettem a Take Me Home című lemezt. Eszméletlen, hogy milyen jó zenék vannak rajta. De ez mondjuk nem meglepő.
Van ez a projekt, a Bring Me To 1D - amin sajnos sok társammal egyetemben nem vehettem részt, mivel csak 13 éves vagyok. Hallottam, hogy ki nyerte meg... nem gyűlölködök, inkább csak csalódott vagyok. Ennek nem így kellett volna történnie. De nem hiszem, hogy nekem kellett volna megnyernem, még ha játszottam volna is; hiszen én csak pár hete ismerem a srácokat, valaki pedig 2010 óta arra vár, hogy találkozhasson velük. De nem a szerencsés nyertes. Hallottam róla egyet s mást. Directionator, ahogy a többiek nevezik. Ez azt jelenti, hogy cukizza őket, de körülbelül csak Harryt szereti, és/vagy Niall-t utálja... Az élet igazságtalan.

Néha azt kívánom, bárcsak Angliában születtem volna... Olyan szép hely. London is. Meg az összes többi hely. Jó Annának, hogy legalább láthatja... Még az sem érdekelne, hogy olyan csúf az időjárás. És pláne, hogy a 1D angol együttes.

Ma nincsen iskola. A tanárok továbbképzésre mentek. Az a jó, hogy ez nekik ilyen háromnapos program, és mindig pénteken kezdődik. (Kezdődhetne szerdán is, mondjuk...) De a lényeg, hogy most itthon csücsülök. És a Take Me Home-ot hallgatom, amit tegnapelőtt hozott meg a futár. Nem lehet megunni.

És történt még valami. Van egy fiú az osztályban, aki tetszik. Csak két baj van:

• Én nem tetszem neki, csak barátként tekint rám

• Ha összejönnénk, akkor marhára féltékeny lenne a One Directionre. 

De ne... nem akarok szerelmes lenni. Az olyan rossz dolog. Főleg viszonzatlanul. Annyiszor történt már ez velem. Márk a neve, és ő a hatodik viszonzatlan szerelmem... ha tudod, mire gondolok... Nem, egyébként csak viccelek. Tényleg sokszor történt már ilyen. Próbálom kiverni a fejemből... várjunk csak. Éppen most írt Facebookon. Nem akarom elhinni...

M: Szia. :)

É: Szia... :/


M: Vmi baj van??


É: Semmi, semmi. Hagyjuk.


M: Mondd el meghallgatlak. :))


É: Ööö... köszi, kedves vagy, de azt hiszem, nem szeretném elmondani.


M: Ahogy gondolod. Am micsi?


É: Zenét hallgatok.. :)


M: Mifélét? Gondolom nem Vándájreksönt, mint az egész osztályban a csajok. Te olyan... más vagy. Egyedi. :))


Na, ne. Ezt ne. Ezt nagyon, nagyon, nagyon ne. Most mi a francot csináljak? Márknak lehet, hogy bejövök, mert más vagyok, mint a többiek... A francba.


É: Nem, dehogy. :D Michael Jackson-t.

M: Az legalább jó. XD A 1D olyan, mint öt buzi... XDD


É: Igazából nem buzik.


M: Honnan veszed? De te azért nem szereted, ugye? :c


É: Mi...? Én? Ja, dehogy :DD


M: na azért :d azt csak az ilyen kis tinip#csák szeretik. te sokkal jobb vagy, mint ők <3


Basszus... ezt nem hiszem el. Szívecskét írt! SZÍVECSKÉT! Én elájulok. Nem azért, mert olyan jól esik... normális esetben szinte kitörnék a boldogságtól... de most nagy szarban vagyok. Most mi legyen? Titkoljam el előle, hogy szeretem a 1D-t? Pár osztálytársamnak már úgyis elmondtam... De neki nem. Talán nem fogja megtudni. Na mindegy, majd lesz, ami lesz.


É: hogy érted azt, hogy <3?

M: igazából... már régen el akartam mondani...

Nagyon kimelegedtem. Érzem, hogy elvörösödöm. Ez nem lehet igaz! És ezt most nem azért mondom, mert boldog vagyok... vagyis hát félig. 


M: ...hogy tetszel nekem :$$

É: ó... nahát...


Na jó. Erre semmi értelmeset nem tudok mondani... sosem volt még ilyen velem, hogy valaki tetszett, és én is bejövök neki... főleg, hogy azért szeret, mert nem tudja, hogy én is odavagyok egy, őszerinte "nyálas" fiúbandáért. 


M: Ezt most úgy érted, hogy én... én meg nem?

É: hát... öhm... igazából épp ellenkezőleg.


Én főbe lövöm magam. Mibe keveredtem?!


M: ennek nagyon örülök!! <3 el sem tudod képzelni, mióta gyűjtöm a bátorságot, hogy elmondjam. :))) <3 imádlak <3

A gyomrom a torkomban van. Meg a szívem is. Szerencse, hogy ülök... Valahogy sosem kezeltem jól a szerelmi vallomásokat. Mindig zavarba jöttem tőlük... leginkább azért, mert eddig mindig olyan ember vallott szerelmet, aki nekem nem jött be. És... áh, nem tudom. Igazából nagyon boldognak kéne lennem, és az is vagyok... félig. Félig nagyon boldog, félig pedig nagyon nem.


É: <3 Na, nekem most mennem kell :))

Egy frászt kell mennem. De ezt a beszélgetést nem tudom tovább folytatni... Ő az osztálytársam, hétfőn találkozni fogok vele, és nem tudom, hogy fogok a szemébe nézni. Hazugságban kell majd élnem. Nem kellett volna azt mondanom, hogy ő is bejön... más részről meg boldog vagyok. Márk annyira kedves fiú. Nem mondanám túlzottan jóképűnek, de nem is ronda. És tiszta bolond! Mármint jó értelemben. Na mindegy. De ezt nem tudom, hogy fogom túlélni. Hallgassunk egy kis Take Me Home-ot.

×7× Igenis, valóra válnak!

Anna válaszolt a levelemre.

"Lehet, hogy neked nagyobb ajándék... de nekem is, hogy végre van, aki megért. Végre valaki tudja, mit érzek :)"

Hát, igen. Ma nem voltam iskolában. Nagyon fáj a torkom. És Lili sem ment, ezért napközben tudtunk beszélgetni. Már ismerősök vagyunk Facebookon. Ő írt először.


Lili: szia! hogyhogy nem vagy iskolában:

Éva (én): Szia. Fáj a torkom... :/ Veled mi a helyzet?

L: haha :D nekem is. És most mit csinálsz?

É: Az Up All Night-ot hallgatom. Szerintem az a kedvencem :P

L: Nekem pillanatnyilag a Little Things... amúgy te meghallgattad a leaked számokat?

É: a... milyeneket???

L: Leaked. Azaz kiszivárgott.

É: Ja! Dehogy. Eszemben sincs. Hallottam, a fiúk mennyire csalódottak, és haragszanak arra/azokra, akik kiszivárogtatták... ha meghallgatom, akkor a "bűnösökkel" vagyok, így viszont mellettük állok. :P érted.

L: Persze. Én is ugyanígy vagyok. :D 

É: én még nem kérdeztem: te mióta ismered a 1D-t??

L: 2010 óta, amikor az X-factorban feltűntek.

É: Mázlista... :(

L: Miért?

É: jó lett volna, ha már én is a kezdetektől fogva "velük tartok". 

L: hát... megértem. sajnálom. :|

É: :)

L: :))

É: én most megyek. szia, jobbulást:)

L: Szia. Neked is :)


De jó lenne egyszer élőben találkozni a csoport tagjaival. Előbb-utóbb valószínűleg sor kerül rá. Azt hallottam valahol, hogy amit nagyon szeretnénk, az teljesülni fog... és én nagyon szeretném. És szeretnék találkozni a Fiúkkal... nagyon. Istenem, ha egyszer megölelhetném valamelyiküket, soha többet nem kérnék semmit. Semmit. Kivéve, hogy a családomnak legyen jobb... de magamnak már semmit. És egyszer teljesülni fog. Mit tehetnék még érte, azon kívül, hogy hiszek benne? Sok pénzbe kerül... meg kéne nyernem a lottót. 


Ezaz. Lottózni. Az nem olyan drága... és végülis van egy kevés esélyem arra, hogy megnyerjem. Nem sok... de van. De ha nagyon szeretném... na mindegy.

Egyébként ma összepakoltam a szobában. Senki nincs itthon - más ezt arra használná, hogy "illetlen" videókat nézzen, ellenben én megpróbálom valami hasznosra felhasználni az időt. Nagyjából egy órába telt. Zenehallgatással azonban elüthető az idő... főleg, ha azt a bizonyos zenét nagyon szereti az ember.

//6\\ Átlagos szerdai nap

Huh... ma reggel felébredtem, és azt éreztem, hogy nagyon nincs kedvem iskolába menni, és a padot koptatni. Tegnap nem volt ennyire erős bennem ez az érzés, mert izgatott voltam a változás miatt. Nagyjából számítottam valami olyasmi jelenetre, mint ami tegnap lezajlott. Szóval felébredtem. Felültem az ágyban, és pár percig ott ültem egy helyben, gyakorlatilag félálomban még. Aztán majdnem leestem a létráról lefelé menet, majd odabotorkáltam a szekrényemhez, és megint 3 percet eltöltöttem azzal, hogy hálóingben állva bámultam a ruháimat. Arra eszméltem, hogy liabőrös vagyok. A francba, nem megy a fűtés. Kiválasztottam egy piros, fodros pulcsit és egy fehér csőnadrágot. Az a gondolat futott át a fejemen, hogy lassan be kéne szerezni egy One Direction-ös pulóvert. Aztán megreggeliztem, felvettem egy fekete bokacsizmát, majd elindultam a suliba. Mikor kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg. Látszott a lehelletem. Ezzel egy picit játszottam, majd elindultam.
A földön lévő levelek már nem is sárgásak, hanem egészen barnák, és szárazak. Csörögnek, amikor közéjük lépek, és lassabban érnek le, amikor beléjük rúgok. Ez egy kissé érdekesebbé teszi a reggeli, unalmas utat.
Odaértem az iskolába. Beléptem az ajtón, jólesett a bent lévő fűtőtestek melege. Felbattyogtam a lépcsőn,  hozzávetőlegesen nulla százalék kedvvel, majd elfordultam balra, és benyitottam a folyosó végén lévő ajtón. A látvány, mely fogadott, nem nagyon hozta vissza az iskolához való kedvem. Öt perc múlva lesz nyolc óra, és a rendetlenség nem olyan, mint a régi diákfilmekben. Papírrepülők helyett csúnya és perverz szavak repkednek a levegőben, néhány lány a telefonját babrálja. Mások a helyükön, csendben várják a tanárt, megint mások a pad tetején, hangosan csevegnek. Elfoglalom helyemet mind a tanteremben, mind a tevékenységben, ami hozzájárul az osztály légköréhez. Csöndben leültem, és előkészítettem a történelem felszerelést. Na ez az, ami szinte soha senkinél nem hiányzik, ugyanis az igazgató a töritanárunk.
Belép az ajtón, és a zajt mintha elvágták volna. Mindenki igyekszik észrevétlenül a helyére slisszolni, hogy nehogy lehordja a tanár.
 - Mit adtam fel múlt órán?
 - Ki kellett jegyzetelni Ausztriát a 14. oldalról - szólal meg valaki.
 - Ki az, aki nem csinálta meg? - kérdezi. Vizslató szeme végigpásztázza a termet. Egy kéz felemelkedik.
 - Te állj neki most, a többiek...
 - Nincs könyvem... - mondja. Nem látszik rajta, hogy nagyon félne.
 - Miért nincs? - kérdezi az igazgató.
 - O... otthonfelejtettem... - más tanár ilyenkor kizavarná az óráról, azonban...
 - Hát, akkor találjunk ki valamit. Nincs esetleg valaki, aki Andráson kívül elfelejtette elkészíteni a házi feladatát? - semmi válasz. Aztán valaki felteszi a kezét.
 - Edit! Szerencse. András, ülj Edit mellé, és készítsétek el közösen. A többiek pedig jegyzeteljék ki a Szovjetunió kialakulását. Nekem most dolgom van - szólt. Egy igazgatónak mindig millió dolga van. - Aki kész a feladatával, mehet szünetre.

Ugye, milyen kedves is igazából az igazgatónk? Igazából tényleg tud szigorú lenni, de általában jófej. Simán leáll kosarazni az ötödikesekkel, nem haragszik meg, ha valaki nem ért vele egyet, és vitatkozni kezd.
A feladat hamar kész lett. Szünetben Grétivel tárgyaltuk ki a One Directiont. Következő óra szintén történelem volt, majd két magyar következett. Az első órán tollbamondást írtunk, a másodikon fogalmazást. Én a történetembe beleszőttem a One Directiont, persze úgy, hogy a tanár ne jöhessen rá. Öt külföldi jóbarátként írtam a fiúkról, akik egyébként zenélnek is, és voltam koncertjükön, meg minden... ötöst kaptam rá.
Az utolsó két óra matek lett volna. Érdekes nap a szerdai, csak háromféle óránk van, és mind a három dupla. De az utolsók elmaradtak, mert a matektanár beteg volt. Na nem baj. Jobbulást neki. Egyébként is elfelejtettem megcsinálni a házit, tegnap egész délután földrajzoztam.

Ma elkészítettem a matekot, aztán beszélgettem a csoportból Lilivel. Lényegtelen dolgokról... és Anna még mindig nem válaszolt. Mi van, tönkrement a gépe?



Elnézést, hogy tegnap nem írtam, és a tegnapelőtti rész nem lett olyan részletes. Nem mindig van időm, de egyébként igyekszem naponta frissíteni a blogot.