{3} Új barátok - egy második család...

Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy - látszólag a többitől semmiben nem különböző - fiúbanda hogyan volt képes arra, hogy megváltoztatta az életemet, és hogy tudott rávenni, hogy feladjam az elveimet. Mintha lenne valami körülöttük. Ez több, mint a szép szemük, a jó hangjuk és a tehetségük... varázslat. Egyébként a mai napomat semmi mással nem töltöttem, mint hogy videókat néztem, és csatlakoztam különböző Facebook csoportokhoz. Egy nap alatt Directioner lettem. Képeket mentettem el róluk, és fanfiction-öket olvastam. Aztán lerajzoltam Zayn-t. /saját kép - a szerk./

Most is a számítógép előtt ülök. Készítettem egy Twitter-profilt, hogy nyomonkövethessem, mi történik a srácokkal. Szóval, az életem 180°-os fordulatot vett, és olyan lettem, mint az összes többi Directioner. Azaz egy kicsit többet kaptam Annától. Megértettem sok mindent: hogy nem kellett volna elítélnem a One Directiont, csak azért, mert sokan szeretik. Hogy akik szeretik, nem mind üresfejű libák. Eddig az voltam - hiába jók a jegyeim, üresfejűségnek számít, hogy elítélek valamit/valakiket, akikről semmit nem tudok. De jó lenne ezt elmondani Nekik! Hogy tévedtem, és hogy sajnálok mindent. És hogy milyen csodálatos emberek. És hogy sokkal szebbé tették az életem.


Az egyik Facebookos csoportból egy Lili nevű lány írt egy üzenetet. Levelezni kezdünk...

"Szia! Hány éves vagy?"

"Szia! Én 13 éves vagyok. És te?"

"Én 14. Mióta ismered a fiúkat? :))"

"Konkrétan... tegnap óta."

"Akkor üdvözöllek a családunkban. A 1Dfamily-ben ;) <3"

"Köszönöm. <3"

"Van már kedvenced? Nekem Harry.."

"Igen, van. Niall."

"Őt is nagyon szeretem. Sokan bántják, tudod?"

"Igen, tudom. Hallottam már. Én sosem bántanék egy ilyen drága teremtményt."

"A mi kis ír manónk... na, nekem mennem kell. Örülök, hogy megismertelek, szia :)))"

"Én is örülök. Szia"


És tényleg örülök. Nem csak udvariasságból mondtam Lilinek. Ahogy lejjebb görgetek a csoportban, látom a hozzászólást... ez a rajongói tábor tényleg olyan, mint egy család. Ha valakinek valami baja van, nyugodtan elmondhatja a többieknek. Ha valaki elveszíti a reményt, és azt mondja, biztosan nem fog találkozni Velük, addig bíztatják, amíg újra pozitív nem lesz. Sosem hagyják cserben egymást... és én nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű társasághoz tartozhatok. Nem is ismerem őket, de tudom, hogy a barátaim. Nem vagyok többé magányos. Írok egy levelet Annának...

"Köszönöm, hogy ezt kérted születésnapodra. Különben sosem tettem volna meg. És ez nagyobb ajándék nekem, mint neked... :) <3"

És ez bizony így van. Boldog vagyok. Nagyon.