o 5 o Első nap Directionerként a suliban

Hűha... ma volt az első iskolanap a "nagy változás" óta. Történt is egy s más. Az egyik szünetben például a padomnál ültem, és a kötelező olvasmányt olvastam. Általános alapzaj vett körül, majd egyszer csak csicseregve odajött hozzám az egyik lány:
 - Te, tudtad, hogy a One Directionnek... - kezdte volna, ám egy flegma, rágózó csaj, akinek fel volt tűzve az élénkvörös haja, közbeszólt:
 - Bahh... hagyd már ezt az uncsi csajszit. Tudod, hogy nem lehet vele semmi olyanról beszélgetni. Gyere inkább, és... - mondta, de én félbeszakítottam.
 - Nem, várj - és odafordultam az első lányhoz. - Hallgatom.
 - Szóval, hogy kiszivárgott néhány dal, és a srácok most elég mérgesek és csalódottak. Én sajnálom őket.
 - Én is, nagyon. Rossz érzés lehet, hogy valamivel egy csomót dolgozol, és valaki, akiben megbízol, feltölti őket az internetre, hogy mindenki számára elérhető legyen.
 - Na mi van, Parasztfalván bevezették az áramot?! - szólt bele még az előbbinél is bunkóbb és ellenszenvesebb csaj.
 - Kuss már! - förmedt rá a lány, aki a One Directionről való beszélgetésünket kezdeményezte. Egyébként Grétának hívják.
 - Igen, elég rossz lehet. De, ha jól emlékszem, a múltkor még tényleg nem szeretted a One Directiont. Na sebaj. Ki a kedvenced?
 - Niall. Olyan szép a szeme... - kicsit elpirultam. A vörös hajú csaj eddig csak nézett, ám most, mintha eddig tartott volna neki, hogy felfogja, ami történik, rántott egyet a szemöldökén, majd közbeszólt.
 - Az az ír kissrác...? Áh, a tököm tele van vele. Olyan kis csicska.
Először éreztem azt, hogy meg kell védenem valakit, akit szeretek. Ökölbe szorult a kezem - nem úgy, mint annak, aki ütni akar, inkább csak azért, hogy ne engedjem kitörni a hirtelen felgyűlt feszültséget.
 - Kuss legyen - mondtam. Magam is meglepődtem: ilyet azelőtt sosem mondtam osztálytársnak. - Ne sértegess senki olyat, aki ezerszer tehetségesebb nálad. Soha sem fogod olyan sokra vinni, mint ő, és tudd meg, hogy százszor szebb is nálad!
A lány - a neve egyébként Kimberli, azaz Kim - felvonta a szemöldökét. Próbált olyan arcot vágni, ami azt sugallja, "mit gagyogsz nekem, te kis földönfutó... nem is fogok törődni veled", de nem nagyon ment neki. Láttam, hogy idegesíti, amit mondok, és hogy magában beismerte, hogy igazam van. Visszafordultam Grétihez.
 - És neked, ki a kedvenced?
 - Nekem Harry. Tudom, a legtöbben őt imádják, de én nem azért, amiért a Directionatorok, hogy szép a szeme, meg cukik a göndör fürtjei. De ha már ismered őket, akkor megérted.
 - Persze, tudom. Hoppá, jön a tanár!
Ilyenkor mindenki villámgyorsan a helyén terem, és úgy tesz, mintha egész szünetben csak a helyén ücsörgött volna, esetleg még egy könyvet is a kezükbe vesznek, hogy a tanár azt lássa, milyen szorgalmasak. Egyébként magyaróra következik. Ez általában unalmas - csak írunk, vagy a tanár felolvas. Még csak nem is túl szigorú: egy hatvanas éveiben járó hölgy, nagy keretes szemüveggel, rövid, göndör, fakó vörös hajjal. Mindig szürke vagy barna ruhában jár. De egyébként én szeretem a magyarórákat. Nem tudom, hogy azért szeretem, mert jó vagyok belőle, vagy azért vagyok jó belőle, mert szeretem. Végülis nem számít. A furcsa az, hogy már négy éves koromban tudtam írni; mindig kérdeztem a szüleimet, hogy ez milyen betű?, az milyen betű? És így azt hiszem, még öt éves korom előtt megismertem az összes betűt. 5-6 évesen már könyveket olvastam; talán ez a korai megismerkedés köt össze a nyelvtan és az irodalom tantárggyal egyaránt.
Ezt el szerettem mondani, a többi tanóra még ennyire sem volt lényeges. Délután hazagyalogoltam, nem lakom messze a sulitól. Maximum egy kilométer. Megettem egy szendvicset, elkészítettem a házimat, majd egész délután a One Directionnel foglalkoztam. Anna még mindig nem válaszolt - valószínűleg nem volt gépközelben.