Na... vasárnap van. Nemsoká búcsút kell mondanom a kellemes pihenésnek, és kezdődhet újra az iskola. De lesz ebben valami jó is. Nem leszek olyan a One Direction-ről fecsegő lányok között, mint egy turista, aki a Kínai Nagy Falat akarja megtekinteni. Eddig gyakorlatilag semmit nem értettem abból, amit mondanak.
Fekszem az ágyban, hátam mögött párnák, szóval félig ülök. Ide nem esik fény, az ágyam pont az ablakon beszűrődő fénysugarak mellett van. Fülemben fülhallgató - a Little Things szól lágyan, halkan. Lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek, és amikor pont a legjobb rész következne... egyszer csak megszakad. A francba, lemerült az elem.
- Éva! - szól az öcsém. - Alszol? Mit csinálsz ott fent?
- Zenét hallgattam.
- Milyen zenét?
- Nem ismered. One Direction.
A hétéves öcsém rám néz. Elkezdek lekászálódni az ágyról. A másik két testvérem kisvonattal játszanak.
- Akkor mutasd meg!
- Jaj, hagyjál már.
- Léégysziiii!
Bosszúsan sóhajtok.
- Jól van. De aztán békénhagysz?
- Igen!
Átbukdácsolok a ruháimon. Rendet kellene rakni. Majd. A gép nincs kikapcsolva, elég megmozgatni az egeret. Nem ülök le. Egyébként egy pad van az asztal előtt, felnyithatós, amiben a tankönyveimet és a füzeteket tartom, melyeknek fele per pillanat az asztalomon hever. A pénztárcám és a körzőm is, meg egy szőlőzsír, egy parfüm, egy szempillaspirál, pár ceruza, egy olló és egy asztali lámpa. Rendet kellene rakni...
Lassan gépelem:
www.youtube.com
Gyorsan csapok rá az Enterre, már-már ingerülten. Na jó, inkább mégis leülök. Ez kényelmetlen. Gyorsan írom be a legismertebb dalt, a What Makes You Beautifult. Enter, klikk. Lassan elindul, kicsit lassú.
- Ez marhajó! Mi is a neve?
- One Direction. - azért most már annyira nem vagyok bosszús. Mégiscsak jó érzés, ha az ember kedvenc zenéje elnyeri a tesók tetszését. Időközben a másik öcsém is a fülét hegyezi.
- Ez tényleg nem rossz. - Feltápászkodik, és ránéz a képernyőre. Kíváncsi a videóra. És a kishúgom is odajön. Együtt nézzük a What Makes You Beautiful-t, és amint véget ér, szinte egyszerre mondják:
- Még egyszer!!
- Nem, nem, mára ennyi volt. Csá.
És kimegyek. Anyukám megkérdezi:
- Hallottam az előbb valami zenét. Mi volt az?
- One Direction. Nemrég ismertem meg.
- Ja, az a nyálas fiúbanda, ami mindig megy a rádióban?
- Nem nyálas, kérlek, ne beszélj így róla!
- Nocsak. Eddig nem nagyon voltál oda érte, ha jól tudom. - felvonja egyik szemöldökét, kissé gúnyos a hangja.
- Ebbe most ne menjünk bele - mondom, és visszamegyek a szobába. Belemerülök a kötelező olvasmányba. Tulajdonképpen nem is rossz. De Anyu nincs túl jó véleménnyel a One Direction-ről. Hoppá, még a falamat sem látta. Nahát. Fog majd örülni...
Hű úgy látszik, hogy csak én írok komikat. Még mindig csak azt tudnám mondani hogy folytasd. Megnézted az enyémet?
VálaszTörlésHa megengeded kiraknám a te blogod címét, hogy olvassák :)
Mondom, nekem nagyon bejön.
Szia! Még sajnos nem volt időm beleolvasni a tiédbe, de eltettem a könyvjelzők közé, hogy biztosan sor kerüljön rá. Az ajánlatodat megengedem, sőt, köszönöm szépen. :)
VálaszTörlés